2013. szeptember 9., hétfő

Cupcake, csokis, banános változat

Kislányom az első osztályt mindjárt a szülinapjával kezdhette.
Mivel új közeg, új szokás, így első szülőin tisztáztuk a szülinapok körüli teendőket is.
Az oviban több idő volt tortázni és, ha összekenték magukat, nem volt nagy gond rendbe hozni Őket de itt bizony már komoly tanulás folyik és a szünetek sem végesek, ezért alkalmasabb a szeletelt vagy kisebb méretű süti az ünneplésre, hiszen nem kell bajlódni és birkózni vele.
Praktikus és megannyi variáció áll rendelkezésre.
Hogy azért a torta, mint szimbólum, halványan is de jelen legyen, a Cupcake-ra esett a választásom.
A Cupcake egy muffin alapú süti, amit csodás kis tortává varázsolhatunk.
Amerikából származik és bizony szemet gyönyörködtető, igencsak csalogató látvány!
Kiérdemelten tündértortánk is hívják, ez utóbbi elnevezés Angliából ered.
Annyi ici-pici torta készülhet, ahány gyermeknek és pedagógusnak kedveskednénk az osztályban.
Egy csokis, banános változatot készítettem vajkrémes díszítéssel.
Ez utóbbiból a megszokottnál kevesebb került a muffin tetejére, hogy elbírjanak vele a kicsik és az összemaszatolás esélye is csökkenjen :)
A tetejére, más esetben bőven kerülhet krém, vagy natúr, esetleg színezett tejszínhab, csokireszelékkel vagy készen kapható díszítő, szóró praktikáékkal meghintve úgy mint ehető gyöngy, virág, szívecske stb de magunk is készíthetünk fondant-ból, vagy marcipánból ötletes díszeket :)
A receptből két adag készült az osztálynak, adagonként olyan 12-15 db jön ki.
Nagyon alap recept, így igazán pénztárcakímélő! ;)
Tehát Cupcak-re fel!
Hozzávalók:
száraz anyag:
25 dkg liszt
1 cs. sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
18 dkg kristálycukor
2 ek. kakaópor

folyékony anyag:
2,5 dl tej
1 dl olaj
1 cs. vaníliás cukor vagy aroma
1 tojás
töltelék gyanánt, adagonként  1 banán és 1/2 tábla étcsoki

tetejére:
vajkrém
15 dkg vaj/margarin
25 dkg cukor
kevés víz
1 csipet só, hogy az édes íz megtörjön
továbbá tehetünk bele vanília aromát, vagy citromaromát,  ill. bármilyen más aromát, ami elképzelésünk szerint passzol a sütinkhez.
Elkészítés:
A száraz anyagokat összekeverjük.
A folyékonyakat egy lábasban keverjük össze a felvert tojással együtt és kb 2-3 percig melegítjük.
Ezután a száraz anyagokhoz adjuk és robotgéppel összedolgozzuk.
Beledaraboljuk a banánt, egészen kis kockákra ill. beletördeljük a csokit.
Fakanállal átforgatjuk, majd kikent muffin sütőbe kanalazzuk, kb. a kapszlik
3/4-ig legyen a tészta.
Tűpróbáig sütjük, 175 C°-on.

A vajkrémhez az átszitált porcukrot és a többi hozzávalókat összekeverjük.
Robot géppel simára dolgozzuk.
A kész krémet színezhetjük is, ehhez többféle ételfesték áll rendelkezésünkre.
Folyékony és por állagú is. 
Nyomózsákba töltve, ízlés szerint halmozzuk/formázzuk  a Cupcake tetejére :)
Hűtőben tároljuk.
A vajkrém egészen megszilárdul, így jó kis stabil díszt képez a tetején.
Tipp:
Az ízek és színek variációja végtelen.
Bármilyen más muffin recept is tökéletesen megfelel.
A muffin díszítő papírkákat használhatjuk már sütésnél is, Én most utólag tettem bele a sütiket, hogy a picurok könnyen kivehessék :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése