2014. május 29., csütörtök

Bodzás-fehér csokis málnalekvár

Ez az isteni lekvár valójában úgy készült, hogy a málnánk még nem is ért meg.
Volt ugyanis még tavalyról pár zacskó málna a fagyasztóban, amit fel kellett számolnom.
A bodza virágzása idején szerettem volna elkészíteni, hogy házasítani tudjam Őket.
A csoki főzés közben jött hirtelen ötlet volt, persze terveztem más gyümölccsel, hisz az ét csokis körte dzsem is nagyon finom lett de a fehér csoki-málnapáros sem utolsó! 
Sőt! ;)
Azért lehetőleg friss gyümölcsből készítsük!

 

 Hozzávalók:

1 kg málna
30 dkg cukor
4-5 bodzavirág ernyő
1 tábla fehér csokoládé
1 cs. dzsemfix


Elkészítés:

A málnát megmossuk, alaposan átnézzük bogármentes-e, 
majd egy lábasba feltesszük főni a cukorral együtt.
Míg nem enged levet, figyeljünk rá jobban!
Teljesen szétfőzzük, mikor már majdnem pépes, hozzáadjuk az óvatosan leöblített 
és szintén alaposan bogármentesített bodzavirágokat (szár és bármilyen zöld rész nélkül) .
kb. 10 perc főzés után a csokit is beletördeljük és időnként átkeverve olvadásig főzzük.
Végül a dzsemesítőt is belekeverjük, majd 2-3 percig nagyobb lángon főzzük.
Elzárva azonnal tisztított üvegekbe töltjük.
5-10 percre felfordítjuk az üvegeket, majd mehet is a kamrapolcra 
vagy engedjük szabadra fantáziánkat és egyből társítsuk desszertjeinkkel! ;)
Természetesen Én is így cselekedtem, így a vele készült recepteket is hamarosan olvashatóak lesznek!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése